Barion Pixel A vágy: a vetőmag, a tökéletes harmónia: a termés, a beteljesülés — Igneum

A vágy: a vetőmag, a tökéletes harmónia: a termés, a beteljesülés

Az ember élete a vágyai körül forog.
A vágy sokféle alakban lép fel:
– Mint honvágy vagy elvágyódás
– Mint erős kívánság vagy hiány
– Mint szerelem vagy szenvedély
Mert mindannyian állandóan vágyunk valamire, legyen az egyéni jellegű, munkahelyi cél, családi állapot, anyagi vagy tárgyi dolog, vagy szellemi természetű.

Minden emberi vágyakozás alapja az élet értelmének keresése.

 

Ha valaki egyszer időt fordítana rá, hogy utána járjon a kifinomult elvárásoknak, amiket egy mégoly igénytelennek tartott ember is dédelget, nagyon elcsodálkozna a megmutatkozó vágyakon és szükségleteken. Mivel legtöbb vágyunk nem tudatos, a tudatküszöb alatti szükségletek felismerése egyáltalán nem könnyű dolog.

És ha egyszer egy kívánság beteljesedik? Éveken, évtizedeken át erősen vágytunk valamire. Végre teljesíthetjük kívánságunkat – de hol marad a várt boldogságérzet? Mindent feláldoztunk, hogy ezt a célt elérjük, ezt a helyzetet megvalósítsuk. Az eredmény mégis siralmas.

Az is gyakori, hogy másvalakitől várjuk el vágyunk beteljesítését. Egész életünkkel erre irányulunk, és sokáig nem vesszük észre, hogy ezzel túl sokat követelünk tőle, s nem vagyunk vele szemben igazságosak. Mert nem olyannak látjuk, amilyen – csak belső eszményképünk vetületeként szolgál. Csalódás és gyűlölet: ezek az elkerülhetetlen következmények.

Olyan ez, mintha vágyainkat hamis útra csalogatnánk. Habár gazdagodtunk egy tapasztalattal, mégsem kerültünk egy lépéssel sem közelebb a boldogsághoz, vágyaink beteljesüléséhez. Kevés igénytelen sikerünkkel sikertelenségeink sokasága áll szemben, és végül mindig elégedetlenek maradunk. Dialektikus természetrendünknek ez alapvető jellemzője.

Mármost megkérdezhetjük magunktól: vajon a cél nem volt elég reális, vagy az igénybe vett eszközök voltak alkalmatlanok? Vagy egyszerűen nem tartottunk ki elég sokáig?
A világ eseményeire vetett pillantás talán még inkább töprengésre késztet bennünket: vajon miért kerül a világgazdaság egyre nehezebb helyzetbe, habár ezt bizonyára senki sem akarja?

Napról napra tapasztaljuk, hogy a gazdasági növekedés már elérte, sőt bizonyos tekintetben át is lépte határait. Anyagi javak gondolkodás nélküli pazarlásának vagyunk szemtanúi.
Egyenesen ösztönzik a pazarlási vágyat, hogy ezzel is eltereljék a figyelmet az ásító ürességről és az elégedetlenségről.

Honnan jön hát mindez az elvárás, ha mégsem teljesülhet, vagy ha beteljesülése rövid látszatboldogságnak bizonyul csupán?
E kérdésig csak igen kevés ember jut el. Többnyire megelégszenek azzal, hogy ez már csak így van.

Az emberi immunrendszerrel egy további bástya dől le. Az erkölcsi, az érzelmi és a szellemi összeomlást követi az életerő, a fizikai test, a legdurvább, ugyanakkor legtökéletesebb testi járművünk összeomlása.

Minden helytelenül használt rendszer előbb vagy utóbb elfajulási jelenségeket fog mutatni. Így válik az emberi test is fogékonnyá a betegségekre, és veszíti elellenálló képességét.
A mindent tudni akaró tudomány áldozata lesz. Az egész emberiség ki van szolgáltatva ennek a tudomány általi veszélynek.

A megszámlálhatatlan vegyi és magfizikai kísérlet egész életterületünk teljes elfajulását hozza magával.
Mindez az emberiség megmentése, szükségleteinek kielégítése érdekében történik, mondják.

Sok-sok éve mérhetetlen idő és pénz ráfordításával kutatnak anélkül, hogy bármiféle megoldást találtak volna.
Hacsak nem tekintik a túlélők megcsonkított testét gyógyultnak.

Ennek a nyomornak az okai

  • először is az öntörvényű kísérletezésben és spekulálásban,
  • másodszor a világ és az isteni igazság összefüggéseinek nemismeretében,
  • harmadszor pedig az emberlétünkkel szembeni követelmények teljesítésének megtagadásában rejlenek.

És mind emögött nem áll más, mint a vágy, minden megjelenési módjában. Az emberben létezik egy tökéletesség utáni ősvágyakozás, amely mindig a múló világ javaira vetítődik ki. És ezért nem lehet soha kielégíteni. De mi történik akkor, ha felismerjük ennek a vágynak az igazi természetét?

J. v. Rijckenborgh az Egyiptomi Ősgnózis II. kötetének 17. fejezetében írja:

»Ezért kell Önökben egy hatalmas vágynak lennie, mely az igazán tökéletes élet mindent uraló kívánsága, melynek végül minden más alá lesz rendelve, amit Önök birtokolnak és ismernek.«

Ha az ember legmélyén nyugvó vágy, e csodálatos ékkő valódi jelentését nem ismerjük fel, akkor ez a vágy földi javakra irányul. Az emberi érzékek kielégítésüket követelik. És ezzel elkezdődik a soha nem csillapítható vágyak halálos körforgása, kábítószer, alkohol, cigaretta, gyógyszer, vagy a munka, szex, játék, komputer, ezoterika iránti szenvedély, sőt erőszak, terror, háború, rombolás és sok más formában is.

Felületesen szemlélve ezek a szenvedélyek alapvetően különböznek.
Közelebbi megfigyeléssel azonban feltűnhet, hogy mindezen formáknak van egy közös alapja:
a lángoló tűz, amely egyre több olajat követel, de amelyet igazán sohasem lehet jóllakatni.

Minden szenvedélykielégítő kísérlet a tűznek csak egy röpke időre ad tápot, aztán a tűz ismét új táplálékot igényel.

Próbáljunk meg ennek a tűznek a lényegéhez hatolni. Ez a természetünkben lévő tűz éghető anyaggal nem táplálható. Ezt a belső tüzet fényerők gyújtották meg, melyek nem ehhez a természethez tartoznak. Ezek a fényerők minket egy másik valóságba szeretnének emelni, a felettes természetbe, az eredeti, elveszített életterületre.

A legtöbb ember semmit sem tud a szellemi világ fényerőiről, még azok sem, akik ezen témák úgynevezett tekintélyeinek számítanak. Ők alkatuknak megfelelően mindenféle kifinomult és rejtett szenvedéllyel és függőséggel reagálnak, filozófiával, pszichológiával, vallással foglalkoznak, – és nem látják, hogy mindezek a foglalatosságok és kedvtelések ugyanabból az alapszenvedélyből származnak, mely az egyetlen tökéletes szerelem utáni tulajdonképpeni vágyakozás.

Aki halmozza a tudást, az sokszorozza a fájdalmat

Lao Ce-nek ez a mondása ma időszerűbb, mint bármikor is. Gyerekkortól fogva szakadatlanul információkkal etetnek minket, és fejünkben nagyon sok tudás tárolódik anélkül, hogy belső tüzünket táplálni tudná. A nagy belső nyugtalanság fennmarad, mert minden tudás, minden megtanult dolog, legyen az mégoly hasznos is, nem ad tartós megelégedettséget.
Egyre többre van szükségünk gondolat-kábítószereinkből anélkül, hogy a keresett birtok reményéhez közelebb jutnánk.

A legtöbb ember beéri ezzel az állapottal. Egyáltalán nem tudnak maguknak mást elképzelni, mert teljesen ebből az anyagból élnek és léteznek.

De mind többen vannak olyanok, akiknek elegük van az önző, kereső és szenvedélyviselkedésükből. Sejtik, hogy az emberi lét értelme ebben nem merülhet ki. Ha egyszer elérkeznek erre a pontra, akkor már nagyon sok tapasztalat van mögöttük. Szabadon készek a régi, anyagi világra irányuló életet elhagyni annak érdekében, hogy megnyissák magukat az elmúlhatatlan, mindent megtöltő fénynek. Csakis ez a táplálék lakatja jól belső tüzünket anélkül, hogy otthagyna minket ismét üres kezekkel állani.

Általa megtapasztaljuk önmagunkban az igazságot, mely mindenek felett világít. Ez az igazság tökéletesen és teljesen kielégít, nincs semmi hozzáfűznivaló vagy elvennivaló belőle.

A legcsekélyebb hiányérzet sem marad hátra, mert ez az igazság a szívünkben ragyogó ősforrással, minden dolog lényegével kapcsol össze, belső tapasztalathoz juttatván minket az emberi lét értelméről.

Így birtokolja az ember leghatalmasabb és legmélyebb képességként a vágyat, az elveszett tökéletesség utáni sóvárgó keresést, az isteni fénnyel,
a lélek-tudat felébredését kereső vágyódást.

Minden emberi vágy tulajdonképpeni alapja az élet értelmének keresése, és csak rendeltetésünk feltárása képes minket a hamis vágyaktól megszabadítani.
A vágy: a vetőmag, a tökéletes harmónia: a termés, a beteljesülés.

forrás: Pentagram > 1994-es évfolyam
kép forrás: iasbaba.com

“A vágy: a vetőmag, a tökéletes harmónia: a termés, a beteljesülés” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Aki halmozza a tudást, az sokszorozza a fájdalmat
    „Hat éves korom óta az úton vagyok” Bocsánatot kérek a nagyképűnek hangzó mondatért, de örökölt sorsomból adódott. 51-ben az első csontváz aki kiesett a szekrényből, édesapám nagybátyja Horthy utolsó miniszter elnöke volt. Csengő frászban jártam sokáig iskolába és akkor határoztam el, hogy bebizonyítom, hogy mi is jók vagyunk. Szorgalmasak, dolgosak, tele tudásszomjjal, jóakarattal, szeretettel segítő készséggel. Kreatívak voltunk, nem hátráltunk meg. Bizonyítanunk kellett.
    Egyik ikon, édesapám nagynénje akit szerényen támogatott, mesélte, hogy Aladár, már nem csak németet és franciát tanítok gyerekeknek lakásokba járva, hanem angolt is. Mire apám, Ilikém, te nem tudsz angolul. Ili néni büszkén mondta 70 felett, hogy most már ő is tanul, 2-3 leckével mindig a tanítványai előtt jár.
    A szeretet egy hatalmas energia forrás, vigyázzunk rá mert drága kincs.
    A tudás akkor ad nekem melegséget, ha tovább tudom adni, mosolyogva, szeretettel. Így maga az út az életem értelme.
    Ami fáj, az az, hogy a tudásom elamortizálódik. A csoport új erőt ad nekem.

Szólj hozzá!

Sikeresen feliratkoztál az értesítőre!

Ne feledd, hogy bármikor leiratkozhatsz az új, naponta videók értesítő levelekről, a levélben található leiratkozási linkre kattintva!

Kérlek vedd figyelembe, hogy ezzel a leiratkozással nem iratkozol le az általános hírlevelünkről!

Bejelentkezés

igneum_logo_grey

Köszönjük!

Sikeresen feliratkoztál! Hamarosan jelentkezünk!